2017. július 27., csütörtök

A megfogant kín 21. rész


– Gyere, kincsem! Gyere mellém! Hadd öleljelek meg! Érezd, hogy minden rendben!
– Talán... attól félek, soha többé nem akarsz majd mellettem lenni, ha minden emlékem visszatér, ha mindent elmesélek.
– Ez az egyetlen, amitől nem kell félned! – A hang most már sürgető, parancsoló. – Gyere ide! Szükséged van az ölelésemre. Gyere!
– Emlékszem valamire...
– Istenem! Nem hagylak magadra! Gyönge indaszál vagy most, kell a támaszték, kell, ami erőt ad. Engedd, hogy szeresselek, vigasztaljalak, erős karommal támogassalak!

2017. július 20., csütörtök

A megfogant kín 20. rész


Katalin az éjszaka közepén fölriad, saját nyögdécselése ébreszti, rosszat álmodott. Fölül, és megpróbál az álom részleteire visszagondolni. Egy félhomályos szobára emlékszik, amiben nincs semmi, de semmi. Üresség, hatalmas üresség. Félelem tölti el, nem tudja, hol van. Hangokat hall, távolról, de azután a hangok egyre közelednek. Szeretne elbújni. Nincs hová. A szoba kietlen. Sehol egy zug, sehol egy bútor.
Az ablakhoz lép, kinyitja. Kint is sötét van, egy udvarra lát rá. Szokatlan, hogy az ablak mellett egy meredek lépcső indul, talán sikerül a párkányról a lépcsőre lépni, talán. Nem vár tovább, mert a szorítás a gyomrában egyre erősebb, menekülnie kell a durva, rátörő hangok elől. A párkányra lép, ez könnyen megy, de innentől minden reménytelenné válik, mert a lépcső közben messzebbre került, és ő hiába igyekszik, éppen csak eléri a lábujjai hegyével. A távolság bizonytalanná teszi, megbillen, és csak a levegőt markolja, zuhanni kezd, miközben látja, hogy az udvar biztonságos talaja már sehol, szakadék az, melybe csak zuhan, és zuhan...

2017. július 13., csütörtök

A megfogant kín 19. rész

​Hozzáhajol. Megcsókolja. Újra, és akkora szenvedéllyel, melyet alig lehet kézben tartani. Nyelve ostromra készül, de minek ostromolni ott, ahol csak megadás, behódolás van. Akadálytalanul simít végig a fogakon, beljebb nyomul, felkutatja a kissé bátortalan nyelvet, lágyan lökdösi, cirógatja. Élvezi, hogy Katalin kis idő teltével visszacsókolja, egyre éhesebben ízlelgetik egymást. Mindkettejük keze fölfedezőútra indul. A leány szorosan kapaszkodik a férfiba, a vállakba, a hát izmaiba simít, a férfi hosszú ujjai pedig a óvakodó puhasággal hódítgatják a gömbölyű melleket.
Katalin lábaiból minden erő kiszáll, mert a lovag ujjai gyengéden gyúrják a kerek halmokat, az okozott örömben táncolnak a kezek, miközben az ajkak tánca sem szűnik. Egyre összeszokottabban, egyre ügyesebben találnak rá a közös ösvényre, melyen együtt futni, együtt fölfedezni jó.

2017. július 6., csütörtök

A megfogant kín 18. rész


Nem tudhatjuk biztosan, megfogant-e benned egy élet, vagy sem. Nincs senki, aki ezt most biztosan tudhatná. Néhány nap itt segíthet. Segíthet abban, hogy ezen az egész történeten könnyebben túl legyél.
Hallgatnak, hosszan. Katalin gondolatai közé egy újabb kúszik, gyökeret ver, nem ereszti. Ha megfogant, bűn egy növekvő élet halálát kívánni. Mikor megszólal, hangja gyönge, törődött.
A papunk...
A férfi azonnal a leány szavaiba vág.
Tudom, mit mondanak a papok.

2017. június 30., péntek

A megfogant kín 17. rész

Elszundíthatott, mert egyszer csak arra eszmél, hogy halk szavak ébresztgetik. Ügyes kezek föltámogatják, Katalin bágyadtan-bódultan hagyja, hogy a szolgálóleány egy fürdőlepedőbe csavarja, megtörölgesse. Egy frissen mosott, hosszú inget adnak rá, majd egy egyszerű köpenyt terítenek a vállára.
– A ruháidat holnap kimosva megkapod, hölgyem.
Katalin bólint, nincs ereje megszólalni.
– Visszakísérlek a szobádba.
De erre végül semmi szükség, mert a férfi ígéretéhez híven az ajtó előtt várja a leányt. A tekintetében Katalin láttán megjelenő éhségnek semmi, de semmi köze a gyomor éhségéhez. Ezt az éhséget az újra föllobbanó vágy okozza, mert elég egy pillantást vetni a tiszta kisasszonyra, és az éhség kínja már gyötör is.

2017. június 29., csütörtök

Bocsika! :-( :-( :-(

Nagy szégyen, de újra elnézést kell kérnem. Úgy tűnik, nincs annál nagyobb bolondok háza, mint az iskola diákok nélkül. Az utóbbi három hétben tervezhetetlenné vált a föltöltés napja, a csütörtök. Nem készültem el időre. Holnap jelentkezem. Szép estét Nektek! :-)

2017. június 23., péntek

A megfogant kín 16. rész




A kellemes meleg, a fák között suttogó szél hangja hamar álomba ringatja a leányt. Már mélyen alszik, mikor a férfi visszatért a forrástól. Miklós kiköti a lovakat, odalép a kunyhó falának dőlt kedves kis alakhoz. Leguggol mellé, elgondolkozó arccal nézi. Egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy képtelen lesz magára hagyni a leányt. Segítenie kell! Talpra kell Katalint állítani. Újra erőssé, boldoggá tenni. A grófra gondol. Keze ökölbe szorul.
Minden elhullatott könnyért megfizetek! Esküszöm!