– Veszekednek.
Mind mást mond. De több hónap... Három, négy... talán öt is. –
Amilyen lassan beszélt eddig, most ellenkezőleg, hadarni kezd. –
Ne haragudj, de azt gondoltuk, szólnunk kell. És inkább neked,
uram, mint apádnak, hogy tudjátok. És tudjatok cselekedni, mielőtt
késő lesz.
– Az egész vár
tudja!?
3. fejezet
– Uram! – a
hang halk és ijedt – Uram!
Alexander
szórakozottan néz föl. A szolgálóleányok ritkán szólnak
szemtől-szembe. Apja nem tűri a bizalmaskodást. Gyermekkorában
Alexander is sokszor hallotta:
– Minden szolgáló
csak egy húsdarab! Ha szólsz hozzájuk, parancsolj, vagy kérj
számon! Ennyi!
A leányka fiatal,
de gyermekkora óta része a várnak, az anyja a konyhán dolgozik.
Hát... enyhe mosollyal néz rá, nem tud velük olyan lenni, mint az
apjuk, mint aki karót nyelt.
– Baj van?
Úgy néz a leány,
mintha baj lenne. Hol piroslik, hol sápad, alig mer megszólalni.
– A mosóasszonyok
szóltak...
– Igen?!
– Kértek, hogy
szóljak... neked, uram, hogy a húgod...
A férfi szemöldöke
fölszalad. Értetlenül néz a kínok között vergődő szolgálóra.
– Sorsot húztunk
és rám esett, hogy szóljak.
A férfiben a
türelem a végéhez ér, de még mindig igyekszik biztatóan
mosolyogni, ha rákiáltana a leánykára, sosem derül ki, mi a hír,
amit a leány alig tud kinyögni.
– Az asszonyok
észrevették... hogy a húgod... nem vérzik...
– Nem vérzik?!
– Tudod, uram! –
újra elpirul.
Akkor rádöbben,
mi a hír. Elsápad, érzi, minden melegség kimegy az arcából.
Alig tudja a szót kinyögni.
– Mióta?
A leány kerüli a
tekintetét.
– Veszekednek.
Mind mást mond. De több hónap... Három, négy... talán öt is. –
Amilyen lassan beszélt eddig, most ellenkezőleg, hadarni kezd. –
Ne haragudj, de azt gondoltuk, szólnunk kell. És inkább neked,
uram, mint apádnak, hogy tudjátok. És tudjatok cselekedni, mielőtt
késő lesz.
– Az egész vár
tudja!?
– Csak az
asszonyok, a mosóasszonyok, ott voltam, mikor az egyik tegnap szóvá
tette. Nem mertük elhallgatni. Apád nagyon szigorú. Még számon
kérné rajtuk, miért nem szóltak hamarabb.
A férfi bólint.
Az erszényében kotorászik, néhány pénzérmét szúr a leány
kezébe.
– Menj, és
hallgassatok!
Úgysem fognak.
Szóbeszéd indul majd, vagy már el is indult. Nem késlekedhet. A
húgához tart. Keményen kopogtat az ajtón, és választ nem várva
nyit be. Az ablakban ülve látja meg a leányt, akit a világon
mindennél jobban szeret. Egyetlen testvérét. Most hogy meglátta,
teljes képtelenségnek érzi, amit hallott. Szűz... szűz a húga,
még mindig az. Nem lehet, hogy szüzessége oda!
– Úgy állsz
ott, mint aki sóbálvánnyá meredt! Csak nézel, nem szólsz! Van
valami furcsa rajtam?!
Ez a mondat és
ahogyan mondja, Alexanderben szempillantás alatt válik
meggyőződéssé a gyanú. Terhes mégis és tudja is! Ahogy egyre
jobban zavarba jön, nem szól újra, csak néz. És lassan feláll.
– Igaz! Mégis
igaz! Terhes vagy!
A férfi nem
kérdez, de kijelent.
Hedvig elsápad, a
mosoly az arcáról lehervad. A hasára teszi a kezét.
– Nem engedem,
hogy elvegyétek!
– Uram, Istenem!
Mikor akartál szólni?! Hiszen látszik a terhed! –Alexander a
fejéhez kap, sűrű hajába fésül az ujjaival – Mikor akartad
elmondani?
Hedvig egy szót
sem szól, száját dac szorítja össze, a férfi mintha tükörben
látná önmagát.
– Richárd!? Az ő
gyermekét hordod?
A húga még most
sem szól, védi azt a szemetet, aki nem átallotta egy nemes hölgy
szüzességét elvenni.
– Richárd! Hát
ki más! Azt beszélik, elment, lehet, hogy egy évre is, vagy egy
egész életre!
– Nem!
– Nem!? Hát csak
van nyelved!
– Nem ment el egy
életre! Őszre visszajön!
– Őszre!? Hisz
addigra meglesz a gyerek! Hogy engedhetted el?
– Pénzt akar
szerezni, hogy elvehessen, elvihessen!
– Pénzt! Mintha
az kint heverne, csak föl kéne szedni! Mi van, ha nem jön vissza,
ha mégsem akar téged, meg ezt a gyereket!
– Akar! Úgy
akar, ahogyan te akarod azt az asszonyt, Máriát!
– Hogy vágyat
érez, azt látom! Látom! A vágya döntött le a lábadról, nem a
szeretete! Nem szerethet igazán, ha képes volt felcsinálni és itt
hagyni!
A nő szeme könnybe
lábad.
– Szeret, és nem
tudja, hogy gyermeket várok!
– Neki sem
mondtad el? De hiszen tudnod kellett!
– Nem tudtam, nem
figyeltem.
– Mit csináljunk?
Apánk kitekeri a nyakadat!
– Hogyan mondjuk
el?
– Azonnal,
mihelyt hazaér. Néhány nap, és itthon lesz. Veled leszek, melléd
állok, ha kell, megvédelek míg apánk első haragja lecsillapul.
De nem várhatunk! Kevés az idő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése