2016. január 28., csütörtök

Új regény – kedvcsináló


Néhány hét, és elkezdem egy újabb regény feltöltését. Az eddigi két regény és ez az új, nemsoká induló írás több ponton is összekapcsolódik. Elnézést, ha most ebben a rövid ízelítőben néhány névegyezés zavaró. Az új regényt csak pár évtized választja el az előzőektől. Jó olvasgatást! Remélem, velem maradtok a következő hónapokban is. :-)

– Margit! Margit! Várj meg!
Megáll, hátra néz, bevárja Annát. Egymásra mosolyognak. Margit örül. Végre egy kedves arc. Anna szól hamarabb.
– Hallottam, hogy beteg voltál!
– Már jól vagyok!
– Megfáztál a pataknál!
– Igen, de tényleg jól vagyok! Ne aggódj!
Nagyot hallgatnak, Margit sebesen lépdel, Anna is igyekszik, nem akar lemaradni.
– Nem szoktál így sietni!
– Főznöm kell!
Anna bólogat. Arca elgondolkodó.
– Régebben délután főztél.
Margit ideges lesz. Megáll. Annát nézi.
– Mit akarsz!? Valami baj van!?
Anna most a földet bámulja kitartóan.
– Azt hallottam a faluban, a földesurunk, Simon...
– Mi van vele?
Anna fölkapja a szemét, majd újra lesüti.
– Azt beszélik... megerőszakolt... egy hete, hétfőn, a pataknál...
Margit úgy érzi, elsüllyed szégyenében.
– Ki hord össze ilyen zagyvaságot!?
– A pletykafészek. Tudod, az öreg Márton özvegye.
– Törődhetne a maga dolgával!
Hallgatnak. Anna félve kérdezi, újra.
– Igaz?
– Ugyan! Hallottál olyat, hogy Simon úr bárkit megerőszakolt volna!?
– Nem.
– Nahát!
Margit elindul, részéről a dolog letudva, de a barátnője nem hiába a barátnője. Összerakja mindazt, amit megtudott.
– Akkor nem erőszakolt meg, csak egyszerűen az övé lettél...
Margit megáll. Ennek sosem lesz vége.
– Nem lehet, sem meg nem erőszakolt, sem az övé nem lettem!?
Egyre idegesebb, keze a csípőjén, arca piros. Utál hazudni.
Anna újra az út porát kémleli.
– Azt mondják az asszonyok, valaki többször sikoltott a patak másik oldalán, az erdőben. Úgy sikoltott... na, tudod...
– Nem tudom!
– Hát, mint mikor nagyon szeretik.
Édes Istenem, mi lesz ebből?
– És???
– Valaki át akart menni megnézni, nincs-e baj, de a többiek lebeszélték, nem olyan volt, mintha baj lenne. És utána egy fél órával előjöttél vizesen, mondtad, beleestél a patakba... – egymásra pillantanak – de pletykafészek azt terjeszti, a nyakadat előtte valaki pirosra csókolta.
Süket csönd. Már Margit is a földet nézi.
– Azután... előkerült urunk, és haza akart vinni...
Margitból kitör az egész hét feszültsége.
– Az az őrült! Az az átkozott!
Nagyot hallgatnak. Margit fölnéz.
– Hát, tényleg Simon úré lettem.
Anna is fölnéz, a tekintetében izgatott csillogás.
– Tudtam, hogy egyszer még megszeret valaki.
– Szeretet! – Margit legyint.
Elindulnak, tovább az úton.
– Nem szeret?
A nő zavartan szól.
– Akkor találkoztam vele először.
Anna csalódott.
– Elsőre odaadtad magad?
– Úgy, valahogy.
Hallgatnak. Mit lehet erre mondani?
– És most mi lesz?
– Semmi.
– Nem találkoztok?
– Ha rajtam múlik, soha.
– Nem volt jó vele?
Margit megáll, vádlón néz a barátnőjére.
– Nem szoktál te ilyeneket kérdezni, Anna!
– Te sem szoktál csak úgy hipp-hopp összekapaszkodni valakivel, akit nem is ismersz! Öt éve, mióta a férjed meghalt, nem volt senkid! Akkor most miért?
Margit szeme könnyes.
– Olyanokat kérdezel, amit én is megkérdeztem magamtól vagy ezerszer, mióta a dolog megesett!

3 megjegyzés:

  1. Jövő héten folytatod?
    Kíváncsian várom:)
    Zsánna

    VálaszTörlés
  2. Kicsit be vagyok havazva. Úgy tervezem, lezárom a másik regényt is, akkor indul az új föltöltése. Két-három hét múlva. Remélem, a hűséges olvasóim, mint Te is, kitartanak addig.:-)

    VálaszTörlés