2017. január 26., csütörtök

Kettő együtt 23. rész



– Uram! Uram!
Simon szemrehányó tekintetet vet a szobába berontó fiatal lovagra.
– Mi az? Ég a ház? Kopogtatni a mai fiatalok már nem tudnak!?
A fiatalember lelkes hangját, boldog tekintetét azonban semmi le nem lohaszthatja.
– Uram! Jó hírt hozok! Péter és Bálint lovag felesége az udvaron, éppen most szállnak le a lóról.
A két testvér összenéz. A fiatalabb tekintetében fölcsillan a váratlan öröm, Simon tekintete azonban értetlenkedést, gyanakvást tükröz. A hírhozóra néz.
– Nem tévedsz? Hisz Pétert nem is ismered, és a kisasszonyt sem láttad még soha.

De akkor a lépcsőház felől hangzavar támad, a szobába lelkes lovagok özönlenek, és közöttük tényleg ott a leány, az asszony, aki miatt minden van, aki miatt megmozdultak, akit átvenni jöttek. Egy szemvillantás sem telik el, és a két fiatal egymás karjaiban. Hirtelen mindenki, minden elcsöndesedik, mert a két összesimuló embert nézni olyan jó. Örömük határtalan. Simon tér észhez leghamarabb. Hagyja a fiatalokat egymásnak örülni, de mindent azonnal, gyorsan tudni szeretne. Hisz mindig ébernek kell lenni, tudni kell a veszély elé menni. Így hát gyorsan vonja félre Pétert, kezdi faggatni.
– Bizonyos, hogy nem követett benneteket senki? Nem csapda ez az egész?
– Nyugodj meg uram! Nem csapda! Szerencse! A piacon nézgelődtem éppen, hogy a szeretőmnek vigyek valami szépet, erre meglátom a kisasszonyt, akarom mondani, asszonyunkat, két tramli nagy lovag kíséretében. Úgy intéztem, hogy feltűnés nélkül a kisasszony mellé kerüljek, és nagyon reméltem, lesz annyi sütnivalója, hogy nem árulja el magát, nem szól. Úgy is lett. Egy darab ideig együtt válogattunk egy ötvösmester ékszerei között. A két lovag elég trehányul végezte a dolgát, alig-alig figyeltek Mariann kisasszonyra, inkább csak a környező embereket vizslatták. Odasúgtam neki, megszöktetlek. – Bálint hatásszünetet tart, hogy azután még hangosabban, még lelkesebben mesélje tovább a történetét. – Biccentett, miközben rám sem nézett, válogatta tovább az ékszereket szép nyugodtan. Egy kicsit továbbálltam, lestem a kedvező alkalmat. És mondhatom, uram, a testvéred nagyon jól választott, mert a kisasszonynak annyi a sütnivalója, hogy csak na! Egy ruhaanyagokkal megrakott pult felé indult, ahol az olcsó árak miatt hatalmas volt a tömeg, az asszonyok, a lányok az országból mind ott nyüzsögtek. A kisasszony meg egy óvatlan pillanatban, huss, már nincs is sehol. Az a két sehonnai pimasz mamlasz meg onnantól hiába nyújtogatta a nyakát. Mire magukhoz tértek, addigra már egy kocsma házfala mögül néztük végig, ahogyan a piacteret elhagyják. Ha van egy csöpp eszük, a grófhoz ugyan vissza nem mennek, mert az bizonyos, hogy elevenen nyúzatja meg őket, amiért képesek voltak elhagyni a féltett kisasszonyukat.
Simon továbbra sem érzi magát, magukat biztonságban. Szemöldöke egyre összébb szalad.
– Nem lehet, hogy ilyen könnyen ölünkbe pottyanjon a préda, ilyen könnyen zsákmányt ejtsünk, nem lehet. Csapda lesz ez mégis.
Péter kezd megsértődni.
– Nem ismersz te engem, uram! Nem szoktam fejjel a falnak menni. Mindez két órával ezelőtt történt, pedig a piac egy fél óra járásra sincs tőlünk. Szándékosan nem ide indultam először. Mentem erre, mentem arra, kanyarogtam, figyeltem. Megeszem a tulajdon fejfedőmet, ha követtek bennünket.
Erre már Simon is elmosolyodik, majdnem teljesen megnyugszik.
– Ahogyan elnézem, bebiztosítottad magad, hiszen nincs is a fejeden semmi.
Péter fölnevet.
– A lovagjaid az udvaron háromszor dobtak föl a levegőbe, akkor eshetett le a tökfödőm. A nagy izgalomban eddig észre sem vettem.
Simon a testvére felé fordul, aki még mindig szorosan öleli szerelme tárgyát, asszonyát. Simon évődve szólal meg.
– Öcskös! Lassan bemutathatnál a sógornőmnek!
Bálint csak most kezd eszmélni, a bátyja felé fordul, de asszonya kezét egy percre sem ereszti.
– Mariann, ő itt a bátyám. Mindent neki köszönhetünk, hogy itt vagyok, és nem egyedül.
Simon tesz néhány lépést feléjük. Kicsit hosszabban hallgat, hosszabban nézgelődik, mint ami igazán illő lenne, de Mariann nem jön zavarba. A gyönyörű kék szemekben tavasz ül, tisztaság. Simon térdet, fejet hajt, Mariann elmosolyodik. A zavartalan csöndben Simon Mariannról Bálintra, Bálintról Mariannra emeli a tekintetét.
– Az bizonyos, hogy benneteket egymásnak teremtett az ég. Csak a vak nem látja, mennyire szeretitek egymást. Hát én akadály nem voltam, soha nem is leszek. Segítelek benneteket innentől, ahogyan csak tudlak. De itt, most nem maradhattok! – a férfiak felé fordul. – Bálint, Péter! El kell tüntetnetek a leányt, akarom mondani, asszonyt a világ szeme elől.
Bálint nyitná a száját, de Simon csöndre inti.
– Egyetlen szót sem! Hármótokon kívül ne tudja senki, hová tartotok, hol bújtok meg. Még én sem! Nehéz órák következnek. Ki tudja, hová, merre fordul a sorsunk kereke. Jobb, ha nem kötitek az orrára senkinek, hol lehet benneteket feltalálni. Pakoljatok, menjetek! Még ebben a fertályórában indulnotok kell. Én is tudom, a gróf hol szállt meg a kíséretével, ő is kitudhatta, hová szálltunk mi, és a szép hölgyet itt keresném először.
Bálint bólint.
– Igazad van. Minden várakozás fölösleges, mi több, veszélyes lehet.
Simon és több lovag is nagyokat bólintgat. Bálint futó csókot lehel az apró, vékony kis csuklóra, és kiviharzik, a nyitva hagyott ajtón behallatszik, ahogyan szolga után kiált. Simon Mariannra néz.
– Telepedj le hölgyem. Pihenj meg egy kicsit. Ha jól sejtem, a nap többi részében nem sokat fogsz pihenni.
Mariann enyhén elpirul, elfordul, a szoba távolabbi sarkában álló székre ül, innentől szavát sem hallani, de az látszik, feszülten figyel. Simon végighordozza a tekintetét a szobában maradt hűséges emberein.
– A helyzet alaposan megváltozott. Részben könnyebb lett. Egy feladattal kevesebb. A kisasszony megvan, csak azon kell igyekeznünk, el ne veszítsük.
Péter közbekotyog.
– Én és az uram megteszünk mindent.
Simon elmosolyodik.
– Ebben nem kételkedem. Hűséges, odaadó emberünk vagy, ehhez már kétség nem férhet.
Tekintete egyre jobban komolyodik.
– A baj viszont továbbra is baj. Nem leszünk biztonságban, míg a herceg él és lélegzik.
Simon a sarokban ülő Mariannra kapja a tekintetét. Mariann egy kis ideig Simon kemény tekintetébe kapaszkodik, lassan bólint.
– Apám a bosszúállás mestere.
Simon csak azt hallja, amit eddig is tudott.
– Így van. Ki kell törnünk apád méregfogát, különben sosem lesz nyugtunk. De a lépéssel belőled is földönfutót csinálunk, kisasszony. Apádat a király minimum jószágvesztésre ítéli, ha a tervem beválik. Most kérdezem, akarsz-e tényleg megmaradni egy olyan férfi mellett, aki sokadszülött egy nem túl gazdag családban, akarsz-e te magad is vagyonvesztett lenni? Mert máshogyan ezt az ügyet elintézni nem tudom. Vagy apád, vagy mi.
Mariann hangja meglepően határozottan szól.
– Már döntöttem. Döntöttem, ki mellett folytatom utamat. Az apám egy olyan világ része, melyhez én tartozni soha nem akartam, apám a vagyonát csalással, lopással alapozta meg. Tudom jól. De nem örülök a vesztének. Ha tudsz olyan megoldást, mely megkíméli életét, kérlek, válaszd azt.
Simon válasza komoly, megfontolt.
– Urunk, istenünk hozzánk vezérelt. Hiszem, ő akarta, hogy így legyen. A ládikára a cseréhez már nincs szükség. Csinálhatunk vele, amit akarunk. Azt gondolom, legjobb, ha a királyra bízzuk a döntést. Elküldetem neki a ládikát egy levéllel, mely csak az igazat fogja tartalmazni, leírom, hogyan jutottam, és hol a dobozkához. Innentől már az uralkodón áll minden, magához kéreti majd apádat, az meg vágja ki magát, ha tudja. Szerintem, nem fogja. Úgy hallottam, sokaknak a begyében van már mérhetetlen vagyona, gyors, látványos meggazdagodása miatt. Többen kikezdték az udvarban, és már csak egy hibára várnak. A hibát mi most tálcán nyújtjuk át.
Az egyik idősebb lovag töri meg az egyre jobban beálló csendet.
– De ugye a levélben nem akarod felfedni kilétedet. Még téged is kínpadra vonnának.
– Nem. Nem fedem fel. Bár így is van kockázat. A gróf elárulhatja a nevem.
Egy másik, középkorú férfi csendes, de határozott hangja szól.
– Nem fogja. Az végképp kirántaná a talajt a lába alól, ha beismerné, bevallaná, te loptad el a várából a ládikát.
Simon bólint.
– Én is ebben bízom.



1 megjegyzés: