A megfogant kín 3. rész

– Huszonnyolc éves vagyok, hölgyem. Az életem nem tért el eddig az átlagostól, egy nemesifjú átlagos életétől. Gondolom, tudod, egy férfitől elvárják azt, ami egy hölgynek tiltva van a házasságkötésig. Így én már megízleltem annak az örömét, melyet két test egymásnak nyújtani tud. Tizenhét voltam, amikor egy asszony öle föltárult nekem. Annyi, mint te most, hölgyem.

A férfi tekintete a leányéban, lesi minden rezdülését, hiszen nagyon kíváncsi, hogy az elhangzó szavak vajon milyen hatást keltenek. Azt gondolja, megáll, nem szól többet egyetlen szót sem, ha haragot lát, megütközést. De semmi. A kishölgy tekintetében szinte gyermeki kíváncsiság ég, úgy nézi jövendőbelijét, mintha mindent tudni akarna, és csak a tudás számítana, más semmi. Mindegy, mit mond ez az ember, csak mondja, mert a leányka mindent tudni akar róla. A férfi tehát folytatja.

– Tíz évig gondtalanul élveztem az örömet, amit csak egy asszony tud megadni. De megláttalak, megízleltelek, te vagy minden gondolatom. Tudd, mióta megláttalak, szűk egy év óta nem kerestem föl egyet sem azok közül az asszonyok közül, akiktől megkaphattam volna azt, amire férfiként vágyom.

Pár pillanatra megáll, elgyöngülő tekintettel simít a szépség arcába.

– Okos vagy, megértheted, könnyű valamire nemet mondani, amit nem ismerünk. De én már megtapasztaltam az örömet, amit, azt szeretném, hogy a halálom napjáig már csak veled, benned érezhetnék, hölgyem. Jó útra térnék a segítségeddel. Azonban, ha akarod, várok, de a kínzó sóvárgást eltitkolni nem tudom, szeretném, ha nem sokáig várakoztatnál, és a házassági szerződést néhány héten belül megkötnénk.

Elhallgat, de a csönd nem tart semeddig, kedvese telítve van gondolatokkal. A leányka nem habozik, kimondja azt, ami leginkább foglalkoztatja.

– Azt hallottam, uram, a házasságnak ezen része, csak a férfinak öröm, te nekem fájdalmat fogsz okozni.

A hölgy belepirul a mondatokba, de természeténél fogva kíváncsi. Így zavarodott tekintetek helyett kíváncsi szemek mélyednek a határozott szemekbe. És a lovag válasza is határozott.

– A szeretőim sosem panaszkodtak, hogy fájdalmat okoznék nekik.

– Talán, nem állt érdekükben, hogy panaszkodjanak.

– Bízz egy kicsit bennem, hölgyem! Hidd el, tudom, hogyan tegyem egy hölgy ágyát kényelmesebbé. Nem fogok néked fájdalmat okozni, csak az első együttlétünkkor. Szűz vagy, és szüzességed elvesztése fájni fog. Egyetlen férfi sem tudná ezt a fájdalmat megkerülni, de azon leszek, ez az érzés ne tartson soká, és lehetőleg tompítsam. Bízz bennem, kérlek.

Megáll, próbálja válasz híján jelekből leszűrni kedvese, menyasszonya gondolatait.

– Látom, nem győztelek meg, kerülöd a tekintetemet.

A leány továbbra is leszegett fejjel áll, arca pirossága mutatja mélyülő zavarát. Végül újra a lovag szólal meg, ő kezdeményez.

– Gyere velem.

Kezei a gyönge kezeket rabul ejtik, és a lovag maga után húzza hölgyét a közelben álló vastag törzsű fa árnyékába.

– Szeretnélek meggyőzni, ha szavakkal nem sikerül, akkor, talán a karomban elhiszed, megbízhatsz bennem.

A férfi háta az enyhén megdőlt fa vastag törzsének támasztja, erős karja csapdájába vonja a leányt.

– Csak állj ide, szeretnélek a karomban tartani, szeretném, ha azt éreznéd, amit én érzek.

A férfi erős tenyere rásimult a leány hátára, lassan végigmozgott az érzékeny gerinc vonalán, a tarkóhoz érve a két meleg kéz bekúszik a sűrű hajkorona szálai közé. Az erős ujjak a nyak tövét masszírozzák, a leány lassan úgy érezi, elolvad, és a bőréből kiáramló hőnek a férfi is egyre inkább tudatára ébred. Abbahagyja a masszírozó mozdulatokat, és nagyon gyöngéden meghúzza az összefogott hajtömeget. Rövid időközöket hagyva néhányszor megismétli a gyötrést. A nő tágra nyitott szemében olvadt meglepetés ül, az apró rántások hullámokat indítanak a testében, a testén. Nem marad egyetlen porcikája sem, mely ne bolydulna föl.

– Uram, a hajamat húzod, én pedig képtelen vagyok szavakba foglalni, mit érzek.

– Gyere hozzám, hölgyem, és megmutatok neked mindent, amivel örömet okozhatunk egymásnak.

Mindketten elmerülnek a következő csókban, a környező világ megszűnik létezni. A férfi keze önálló életre kelve simul a leány hátára, lekúszik a keskeny derékra, majd vissza az ölelő karok alá, a hüvelykujj óvatosan simogatja az apró mellek oldalát, a csók pedig egyre mélyül. A lovag erős nyelve táncba viszi a kezdetben még óvatos, bátortalan kis nyelvet. A táncból az idő teltével csata lesz, mely megmutat valamit a szenvedélyes vágyból.

A fiatal nőből csalódott kis sóhaj szakad föl, amikor a nyelv visszavonul, de a csalódottság a következő pillanatban már a múlté, mert a férfi egy újabb érzelemhullámot indít el azzal, hogy ajkai közé fogja a szájszéleket, pici rántásokkal kényezteti, apró harapásokkal rohamozza a fölhevült arcot. Fogai a nő bőrét érintgetik, lassú, kivárós mozdulatokkal a fülek tövéhez tartanak.

A hatás meglepi a leányt, ugyanakkor lehengereli, kétségeit mintha elfújták volna, odaadó lesz, feléledt érzékeit betölti a férfi.

– Úgy látom, uram, nagyon meggyőzően érvelsz a házasságkötés mellett. 

– Katalin!

A határozott hang hirtelen, szablyaként vágja ketté a meghitt pillanatot. A lovag szempillantás alatt tér magához. Fölegyenesedik, ellép a fatörzstől, de egyik karja még mindig a leány dereka körül, mert a leány nem tud fölnézni, égő arcát kedvese vállgödrébe fúrja, képtelen az apja szemeibe nézni. A lovag azonban nyílt, hódítástól büszke tekintettel néz a komoly hangú várúrra.

– A leányodat mától a menyasszonyomnak tudhatom, így hát kérlek, hunyj szemet afölött, amit láttál. Ígérem, az út, melyen járni fogok a következő hónapokban, nem lesz túl széles, leányod ártatlanságára nem török.

A idősebb várúr megfontoltan bólint, miközben tekintetét a fiatalabb lovag tekintetébe fúrja.

– Szemet hunyok, a szokás is azt kívánja, hogy így tegyek. Mától joggal kóstolgathatod leányom édességét, de csak a megszokott határok között.

Második fejezet

A fiatal lovagnak már az első percektől furcsa érzése volt. Az utóbbi hetekben valahányszor megérkezett a várba, mindannyiszor mosolygós arcok vették körül, most azonban hiába akad már vagy a harmadik ember az útjába azóta, mióta a várkapun belépett, mind kerüli a tekintetét, és senki nem említi a kisasszonyt. 

(folytatjuk)