2017. május 25., csütörtök

A megfogant kín 12. rész


Erik arcára szinte kárörvendő mosoly ül. Egyetlen éjszakára, lehet nem mond nemet senki, de egy életre? Egy ilyen emberrel? Magának az ördögnek is jobb híre van. Az asszonyok újabban nem a kegyetlenségre, hanem a keresztényi könyörületre izgulnak. Az pedig az ő grófjából teljesen hiányzik.

2017. május 18., csütörtök

A megfogant kín 11. rész


Ellátja, megitatja a lovakat, kicsapja őket legelni. Rőzsét gyűjt, vizet forral, újabb főzetet készít. A sok teendő megnyugtatja, egyre éhesebbnek érzi magát, így hát kicsomagolja az öregasszonytól kapott batyut. A talált sózott, füstölt húst félbe vágja, fölteszi főni. Pár órával később a lébe kóstol, elégedetten csettint. Majdnem kiejti a kezéből a fakanalat, amikor meghallja a gyönge kis szavakat.
– Uram... uram...

2017. május 11., csütörtök

A megfogant kín 10. rész


A fiatal lovag csak akkor kezd föllélegezni, amikor elhagyják az első falut. Kijutottak. Vér nélkül. Megáll, óvatosan leereszti a földre a magatehetetlen testet. Tudja, minél hamarabb csillapítania kell a lázat. Nyeregtáskájából előszedi gyógyfüves tasakjait. Beleszagol a zacskókba, majd mikor megtalálja, amit keresett, egy kevés bort tölt saját kulacsába és szór egy adagot a szárított, összetört gyógynövényekből a borba. Rázogatja kicsit a kulacsot, forró vízbe kellene áztatni a port, de erről most le kell mondani. Nincs idő tüzet rakni. Az aggodalom még mindig él benne, jobb lenne minél hamarabb minél messzebbre jutni erről a környékről. Erik gyanakvással teli tekintetét nem tudja feledni.

2017. május 4., csütörtök

A megfogant kín 9. rész


– Erik! Mi a fene lehet ez?
– Uram! Napok óta mondom, hogy szabadulj meg tőle! Nem normális, ahogyan itt fekszik, mint egy darab fa. Tán tényleg a kórság bújt belé.
A még mindig az asztal mellett álló fiatal lovag gondolatai szinte száguldanak, egy kisebb hazugsággal talán sikerül szabadulniuk. Aggodalmaskodó színt visz a hangjába.
– Idefelé jövet, a folyók kereszteződésénél hallottam, hogy a kikötőben újra fölütötte fejét a himlő.
A sápatag asszony is megszólal.
– Azt hiszem, nem himlőfoltok, de ne várd, uram, hogy megesküdjek.