Megfogant 40. rész

– Ha nem jönnék vissza...

Az idősebb férfi közbevág.

– Ne mondj ilyet! Ne vedd el a reményt! Visszajössz, és idővel a leányom is visszatér.

Összenéznek. Most a fiatalabb férfi bólint.

– Legyen.

Az öregebb ember megereszt egy félmosolyt.

– A családomhoz tartozol. És a mi családunk nagy túlélő. Tudom, hogy amire készülsz, nem veszélytelen. Legyen veled az Isten!

Miklós két nappal később már úton is van a főváros felé. Szívében olyan gyűlölet ég, melyről két évvel ezelőtt még nem gondolta, hogy létezhet. Korábban, amikor történetekkel traktálta valaki, és bosszúról, kegyetlen, véres megtorlásokról hallott, csak megvetést érzett magában. Kereszténynek, jó kereszténynek nevelték, aki képes másoknak megbocsátani, képes a leggonoszabb emberben is fölfedezni a jót. De ennek most vége.

Ami Katalinnal történt, az megbocsáthatatlan. Erőt venni egy tiszta nőn, nem egyszer, de százszor, megalázni, rabszolgasorban tartani egy nemes kisasszonyt, ez már túl ment mindenen, amit még meg lehet bocsátani. Az, hogy a leány a menyasszonya, csak tovább növelte dühét, hiszen a saját tulajdonától fosztották meg kegyetlen férfiak. Bosszúra vágyott minden porcikája.

Olyan erőt érzett magában, mint még soha. Nem igazán érdekelte, a bosszú során meghal-e vagy életben marad. A Sötét hercegnek vesznie kell. Miklós azt gondolja, nyerésben van, sikerült a leányt megszöktetnie, a herceg jobb kezét megölnie, szerzett egy olyan kardot, ami egy vagyont ér, és lelkesíti az a gondolat is, hogy a herceget ezzel a szerzett karddal küldheti át a másvilágra. Egy képet dédelget, ahol a Sötét herceg fekete szívéből kiáll a korábbi legjobb emberének kardja. Istenem! Add meg, hogy egy gonosszal kevesebb tapossa az áldott anyaföldet!

Katalinra szállnak gondolatai. Hogy talán maradnia kellett volna a betegágy mellett, hiszen egyszer már megesett, hogy a leány jobban lett, miközben ő ápolta, ajnározta, szeretettel óvta-védte. Akkor minden órával javult a helyzet, most minden órával romlik. Miklós abban reménykedik, hogy a leány lelke fölszabadul mostani bilincseiből, ha a föld felszínéről kiirtatik a megrontó, az aki miatt a bilincsek Katalinra kerültek. Ha majd visszaér a várba, és a leány fülébe suttogja a jó hírt, a Sötét herceg halálát, akkor a leány lelke kiszabadul, újra visszatér belé az élet. Miklós ebben reménykedik, csak erre tud gondolni.

A leány nem leány többé, az asszonyának tekinti Katalint, saját jobb kezének. Szép életre vágyott egy boldog asszony oldalán. A boldogság sérülékeny. Az övé most távolabb került, de mélyen hiszi, tudja, egyszer minden a helyére billen, így hát bízni kell és tenni is. Büntetést osztani indul a fővárosba. Előbb még tesz egy rövid kitérőt, találkozik a szüleivel, akik már várják. 

13. fejezet

– Sikerrel jártál, uram?

– Nem. Az ördögnek tartoztam ezzel az úttal!

– Hazaindulunk?

– Haza! A torna véget ért.

– Megtudtál valamit a hercegek legsötétebbjéről?

A fiatal, erőtől duzzadó, nyílt és határozott tekintetű férfi nemet int a fejével.

– Mindenki csak találgat. Nem akadt senki, aki meg tudta volna mondani, mi lehet az oka annak, hogy a herceg és kísérete távol maradt az év egyik legfontosabb eseményéről, az udvar által rendezett lovagi tornától.

– Elég hihetetlen, hogy a király kísérete semmi hírt nem hallott.

– Ha hallott is, el nem árulják. Mindenki csak a kezét tárja szét, ha kérdezem. Nem küldtek hírvivőt a herceghez, az sem küldött híreket a királyi udvarba.

– Furcsa, szokatlan.

– Tíz év hagyományát mi törhette meg?

Szolga és ura tanácstalanul összenéznek.

– Mi lehet az az ok, ami miatt távol maradtak?

A fiatal férfi hirtelen sápad el.

– Istenem! Csak ezt ne!

A szolga értetlenül mered gazdájára. Miklós hangjában a félelem árnyalata a legerősebb.

– Hirtelen egy gondolat ütött szöget a fejemben. Mi van, ha épp most támadják meg őket? Ha épp most tör rájuk a gróf, hogy zsákmányát visszaszerezze? Most, mikor nem vagyok mellettük! Most, mikor a lovagok legjava a fővárosba özönlött!

Összenéznek. A szolga egy pillanat alatt veszi át ura gondolatait.

– Megyek, uram! Máris csomagolok!

– Egy órád van, nem több. Addig kifizetem a fogadóst.

(folytatjuk)