2018. március 8., csütörtök

Megfogant 53. rész


A szolga leteszi a kezében tartott csomagokat, ura felé fordul, szemeibe néz, hangja már komoly, úgy mondja.
– Nem halt meg!
Miklós arca, ha lehet, még jobban elkomorul, a szemek élettelenül merednek a rossz hír hozójára.
– Nem lehet igaz!
A szolga hangja suttogó.
– Talán tényleg magával az ördöggel cimborál.
– Ezt a szót többé hallani sem akarom. Az eszed miatt vagy mellettem, nem egy fogatlan vénasszony fecsegésére vágyom.
A szolga egy pillanatra lehajtja a fejét, azután fölnéz újra.
– Akkor mondd meg, hogyan élhette túl a csapásokat?

Miklós visszalépked az ágyhoz, és úgy zuhan a párnák közé, hogy látszik, még ez a kis mozgás is kimerítette. Hallgat. Barnabás sem szól, a csomagot rendezgeti, elkezdi kipakolni az asztalra a gyümölcsöket, amiket a piacon vásárolt. Elkészül, de akkor már nem bírja tovább a hallgatást.
– Nem tudom, igaz-e, nem is akartam szólni, de azt beszélik, az egyik sebe annyira elfertőződött, hogy már a lába levágásán gondolkodnak.
Az utolsó szavaknál a szolga ura felé fordul, a halovány arcnak mondja ki a szavakat. Ura lecsukott pillái fölnyílnak.
– Ez lenne a legkevesebb, ha már az Úr annyira védelmébe vette, hogy meghagyta életben. Vajon, mi igaz ezekből a hírekből?
Barnabás megvonja a vállát.
– Nincs semmi biztos forrásunk. De elég nagy port vert föl, hogy egy egyszerű lovag kihívta a Sötét herceget, az meg elfogadta a kihívást, és a senki helyett a nagyúr húzta a rövidebbet. Másnap, harmadnap ezzel volt tele a piac, de még ma is beszélték, a Sötét herceg milyen praktikákhoz folyamodott, hogy az élete megmaradjon. Maga az érsek úr látogatott el hozzá, hogy a haldoklók szentségét föladja. És fölvette! Föl, az átkozott! De a következő látogatója már valami szipirtyó volt, akit a város legjobb kuruzslójának tartanak. Az azután mindenféle hókusz-pókusszal körülvette, főzeteket kanalazott bele, meg a sebeibe is. De valamit csak elronthatott! Vagy a mágia nem hatott vagy a főzetek, de az is lehet, hogy Belzebubnak éppen másfelé akadt dolga, és az egyik seb elgennyedt, bűzleni kezdett. A borbélyok meg vágni akarnak, különben a Sötét herceg lelke napokon belül a pokolra kerül.
Miklós tekintetébe egy kis élet költözik.
– Csak van Isten az égben!
– Azért ne kiabáljuk el, ne igyunk előre a medve bőrére!
Miklós visszahanyatlik az ágyra, becsukja a szemeit, úgy kérdezi.
– Hallottál még mást is?
– Nem, csak ennyi.
Az ajtó felől hirtelen sürgető kopogás kél. Mindketten arra kapják a fejüket. Összenéznek. Barnabás halkan suttogja.
– Az ebédhez még korán van.
Miklós is suttog.
– Csak óvatosan!
Barnabás az ajtólaphoz lép, egészen közel hajol.
– Ki vagy?
– Csak én.
Ez a fogadós hangja. Sürgető, határozott.
– Eresszél már be!
Barnabás az urára néz. Miklós már az ágy szélén ül. A szolga a térdét az ajtólaphoz feszíti, csak rést nyit. Tényleg a fogadós áll a folyosón, és nincs mellette senki.
– Eressz már! – a fogadós hangja egyre türelmetlenebb. – Érdeked, hogy azonnal eltűnjetek! 
Barnabás már nem késlekedik, kitárja az ajtót. A fogadós besiet.
– Uram! Tudom, még nem vagy jól, de saját érdeked kívánja, azonnal távozzatok!
Miklós alig bír lábra állni, de nem hagyhatja, hogy a fogadós föléje magasodjon. Megszólalnia viszont nincs lehetősége, mert Barnabás már neki is esik a belépő férfinek.
– Elment az eszed, jóember! Még legalább egy hétig pihennie kell uramnak.
A fogadós hevesen rázza a fejét.
– Most jövök a piacról. Összetalálkoztam A fekete csődörhöz címzett fogadó tulajdonosával. A Sötét herceg bosszút forral, elkezdett vadászni reátok. Emberei körbejárják a város szálláshelyeit, és ha megtalálnak benneteket, fölkoncolnak.
A két fiatal férfi összenéz. Megint Barnabás szólal meg hamarabb.
– Ennek már a fele sem tréfa!
Miklós ráncolja a homlokát, erőtlen gondolatait igyekszik rendezni.
– Nem mondod komolyan, hogy nem tudják, hol keressenek bennünket. Azonnal ide fognak jönni.
A férfi az utolsó szavakra már nem is figyel, közbevág.
– Honnan tudnák! Én ugyan el nem dicsekedtem vele senkinek, és szerencsére senki nem látott benneteket véres ruházatban visszatérni a viadalról, így nem indult szóbeszéd. Az embereim tudják, hogy gyengélkedsz, de azt mondtam mindenkinek, az utcán támadtak reátok éjszaka. Most viszont tényleg pakolnotok kell, én nem merek ujjat húzni a herceggel.
Miklós és Barnabás újra összenéznek.
– Uram?
– Soha életemben nem voltam még ennyire gyönge. Az udvarig sem tudok eltámolyogni.
Mindketten a fogadós szemeit keresik. Annak is teljesen tanácstalan a képe. A pillanatok lomhán vonulnak, de akkor hirtelen földerül a férfi arca. A homlokára csap.
– Tudok egy jó megoldást! Mindhármunknak jót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése