Megfogant 59. rész

17. fejezet

Este van. Lassan véget ér a nap. Az estek közül a szebbik lehet az, amikor van idő egymásra, van idő az érintésre. Igazi ünnep lehet a mai, közeledő éjszaka, mert az utolsó mély érintés már régen esett meg, már mindketten vágyva vágynak a másikra. Időtlen idők óta nem tudtak közel kerülni egymáshoz. Így érzik. Nem kettejükön múlott. De a rossz időknek vége, most a hátuk mögött hagyhatnak mindent, felhőtlenül örülhetnek egymásnak, mert a bosszú immár beérett, a fenyegetettség megszűnt.

Amikor a világban valami igazán jó történik, azt lehet ünnepelni tömegben, hangosan, zeneszóval, ételekkel-italokkal megrakott asztal mellett. A hangos est azonban előbb-utóbb csöndesedik. A párok a hálószobáikba vonulnak, és bezárulhat a nap az élet ünnepével, egy szeretkezéssel.

A férfi az utóbbi napok minden estéjét, minden estéjének minden álmát a nő ölében töltötte. Jó ideje várja, hogy az álmok után eljöjjön a valóság. A valóságos együttlétre vágyik, ami szebb minden álomnál. A bőr bőrön való érintkezése, a melegség, a hőség, a másik hajának, nyakának, ölének illata, mindig több minden álomnál. A férfi tapasztalatból tudja, a gondolatnál teljesebb, összetettebb a valóság. Volt már számos alkalma érinteni a nőt, csókolni, volt már alkalom az ölébe kerülni, erre készül most is. Határozottan, férfiasan.

Mindig azon a véleményen volt, egy nőt az éjszakában vezetni kell. A férfi legyen a test ünnepének tudója, meghatározója. Irányítson és tereljen. Már a vacsora alatt odasúgta a szavakat.

– Ma meg fog megtörténni. Ma újra az enyém leszel.

Azonnal észre vette a nő pillanatnyi zavarát, látta a hirtelen lesütött pillák fehérségét, és az arcbőrön megjelenő pírt. Asszonya, kedvese zavarba jött. Jó látni. A lovag vadásznak képzeli magát, míg a nőt értékes, királyi vadnak. Egy igazi vadászat izgalmához hasonlítható, ahogyan egy éjszakán közelebb és közelebb kerülhet az egyetlen nő titkaihoz, az egyetlen nő testéhez, lelkéhez.

Amikor felállt a nagy asztal mellől, határozottan fogta kézen asszonyát. Miközben kifelé haladtak, sok pillantást elkapott, többen rákacsintottak, többen mosolyogtak.

– Hajrá, urunk!

Mind tudják, mi fog történni hamarosan a szobája félhomályában. De nem sejtik, milyen különleges lesz. A férfi fejében egyre inkább összeáll az eljövő est minden apró jelenete. Az első jeleneten már túl is vannak. Még az asztalnál eltervezte, nagyon gyorsan jutnak el a szobáig, így hát sietve szeli keresztül a termet, halad végig a folyosókon, a lépcsőkön. Egyetlen szót sem szól, hiszen korábban beszélt már eleget. Most nem a szavak ideje van, a tettek ideje jött el.

A férfi határozott, hosszú lépteinek nyomában járó nő levegő után kapkodva éri el a szobát, de ekkor minden lelassul. Mihelyt az ajtón belépnek, a férfi megáll, azonnal a nő felé fordul. Szemei végigsiklanak a kipirult arcon, a nyakon, az emelkedő-süllyedő mellkason. A nyak bőrén észre vesz egy lüktető eret, elmosolyodik, ujjait végighúzza egy kéklő éren, föntről lefelé haladva az ujj eléri a mellek halmát, és ott megáll. A lassú, vontatott mozdulat éles ellentétet alkot a korábbi sietséggel. Korábban a gyorsaság, most a lassúság hevíti a testet. A férfi az ujjai alatt érzi a nő szívének minden dobbanását.

Szemeik egy ideje összefűzve, a férfi a nő rezdüléseit figyeli, a nő pedig a férfi határozottságába kapaszkodik. Az asszony megszólal, hangja csupa gyöngédség.

– Életemben nem féltem még így. Sosem aggódtam ilyen sokáig semmiért. Teltek a napok, és egyre többször gondoltam arra, egy életre magam maradok.

A férfi a piros, meleg ajkakra teszi a mutatóujját.

– Cssss, édes angyalom! Elmúlt, látod, elmúlt. Együtt vagyunk újra.

A nő lassan bólint. A férfi a hajat takaró fejkendőhöz nyúl, kiszedegeti a csatokat, megoldja a nyak hátulján összefűzött zsinórokat. Kibontja a vaskos fonatot, saját ujjaival fésül. Az erős ujjak el-eltűnnek a hajzuhatag rejtekében. A fejbőrön a hajszálak húzódoznak, nyújtózkodnak, zsibongás indul. A nő lesütött pillákkal élvezi-tűri az édes gyötrelmet. A férfi megszólal, hője a nő arcába áramlik.

– Nem tudok tovább várni, az öledbe vágyom.

– Nincs miért várni. Tiéd vagyok újra, mióta megfordult a kocka.

Összenéznek. A nő behunyja a szemeit, tesz egy apró lépést az embere felé. A férfi lépése együtt mozog kedvese mozdulataival. Átölelik egymást. Felejthetetlen lesz a belélegzett illat, felejthetetlen lesz a csók íze, felejthetetlen lesz a bőr érintése.

Amikor a csók abbamarad, a férfi elindítja a következő jelenetet, szavai halkak, simogatóak, nője ajkai közé leheli őket. Minden egyes kiejtett hang bensőt rezegtet.

– Édes, kicsi kincsem! Legyünk ma egyenlőek, álljunk az ágyunk két oldalára, szabaduljunk meg minden ruhánktól, kerüljünk egymás elé úgy, ahogyan Istenünk megteremtett, mezítelen. Te, csak egyedül te szabod meg az ütemet. Így akarom. Ezt szeretném.

(folytatjuk)