2017. július 27., csütörtök

A megfogant kín 21. rész


– Gyere, kincsem! Gyere mellém! Hadd öleljelek meg! Érezd, hogy minden rendben!
– Talán... attól félek, soha többé nem akarsz majd mellettem lenni, ha minden emlékem visszatér, ha mindent elmesélek.
– Ez az egyetlen, amitől nem kell félned! – A hang most már sürgető, parancsoló. – Gyere ide! Szükséged van az ölelésemre. Gyere!
– Emlékszem valamire...
– Istenem! Nem hagylak magadra! Gyönge indaszál vagy most, kell a támaszték, kell, ami erőt ad. Engedd, hogy szeresselek, vigasztaljalak, erős karommal támogassalak!

2017. július 20., csütörtök

A megfogant kín 20. rész


Katalin az éjszaka közepén fölriad, saját nyögdécselése ébreszti, rosszat álmodott. Fölül, és megpróbál az álom részleteire visszagondolni. Egy félhomályos szobára emlékszik, amiben nincs semmi, de semmi. Üresség, hatalmas üresség. Félelem tölti el, nem tudja, hol van. Hangokat hall, távolról, de azután a hangok egyre közelednek. Szeretne elbújni. Nincs hová. A szoba kietlen. Sehol egy zug, sehol egy bútor.
Az ablakhoz lép, kinyitja. Kint is sötét van, egy udvarra lát rá. Szokatlan, hogy az ablak mellett egy meredek lépcső indul, talán sikerül a párkányról a lépcsőre lépni, talán. Nem vár tovább, mert a szorítás a gyomrában egyre erősebb, menekülnie kell a durva, rátörő hangok elől. A párkányra lép, ez könnyen megy, de innentől minden reménytelenné válik, mert a lépcső közben messzebbre került, és ő hiába igyekszik, éppen csak eléri a lábujjai hegyével. A távolság bizonytalanná teszi, megbillen, és csak a levegőt markolja, zuhanni kezd, miközben látja, hogy az udvar biztonságos talaja már sehol, szakadék az, melybe csak zuhan, és zuhan...

2017. július 13., csütörtök

A megfogant kín 19. rész

​Hozzáhajol. Megcsókolja. Újra, és akkora szenvedéllyel, melyet alig lehet kézben tartani. Nyelve ostromra készül, de minek ostromolni ott, ahol csak megadás, behódolás van. Akadálytalanul simít végig a fogakon, beljebb nyomul, felkutatja a kissé bátortalan nyelvet, lágyan lökdösi, cirógatja. Élvezi, hogy Katalin kis idő teltével visszacsókolja, egyre éhesebben ízlelgetik egymást. Mindkettejük keze fölfedezőútra indul. A leány szorosan kapaszkodik a férfiba, a vállakba, a hát izmaiba simít, a férfi hosszú ujjai pedig a óvakodó puhasággal hódítgatják a gömbölyű melleket.
Katalin lábaiból minden erő kiszáll, mert a lovag ujjai gyengéden gyúrják a kerek halmokat, az okozott örömben táncolnak a kezek, miközben az ajkak tánca sem szűnik. Egyre összeszokottabban, egyre ügyesebben találnak rá a közös ösvényre, melyen együtt futni, együtt fölfedezni jó.

2017. július 6., csütörtök

A megfogant kín 18. rész


Nem tudhatjuk biztosan, megfogant-e benned egy élet, vagy sem. Nincs senki, aki ezt most biztosan tudhatná. Néhány nap itt segíthet. Segíthet abban, hogy ezen az egész történeten könnyebben túl legyél.
Hallgatnak, hosszan. Katalin gondolatai közé egy újabb kúszik, gyökeret ver, nem ereszti. Ha megfogant, bűn egy növekvő élet halálát kívánni. Mikor megszólal, hangja gyönge, törődött.
A papunk...
A férfi azonnal a leány szavaiba vág.
Tudom, mit mondanak a papok.

2017. június 30., péntek

A megfogant kín 17. rész

Elszundíthatott, mert egyszer csak arra eszmél, hogy halk szavak ébresztgetik. Ügyes kezek föltámogatják, Katalin bágyadtan-bódultan hagyja, hogy a szolgálóleány egy fürdőlepedőbe csavarja, megtörölgesse. Egy frissen mosott, hosszú inget adnak rá, majd egy egyszerű köpenyt terítenek a vállára.
– A ruháidat holnap kimosva megkapod, hölgyem.
Katalin bólint, nincs ereje megszólalni.
– Visszakísérlek a szobádba.
De erre végül semmi szükség, mert a férfi ígéretéhez híven az ajtó előtt várja a leányt. A tekintetében Katalin láttán megjelenő éhségnek semmi, de semmi köze a gyomor éhségéhez. Ezt az éhséget az újra föllobbanó vágy okozza, mert elég egy pillantást vetni a tiszta kisasszonyra, és az éhség kínja már gyötör is.

2017. június 29., csütörtök

Bocsika! :-( :-( :-(

Nagy szégyen, de újra elnézést kell kérnem. Úgy tűnik, nincs annál nagyobb bolondok háza, mint az iskola diákok nélkül. Az utóbbi három hétben tervezhetetlenné vált a föltöltés napja, a csütörtök. Nem készültem el időre. Holnap jelentkezem. Szép estét Nektek! :-)

2017. június 23., péntek

A megfogant kín 16. rész




A kellemes meleg, a fák között suttogó szél hangja hamar álomba ringatja a leányt. Már mélyen alszik, mikor a férfi visszatért a forrástól. Miklós kiköti a lovakat, odalép a kunyhó falának dőlt kedves kis alakhoz. Leguggol mellé, elgondolkozó arccal nézi. Egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy képtelen lesz magára hagyni a leányt. Segítenie kell! Talpra kell Katalint állítani. Újra erőssé, boldoggá tenni. A grófra gondol. Keze ökölbe szorul.
Minden elhullatott könnyért megfizetek! Esküszöm!

2017. június 22., csütörtök

2017. június 16., péntek

A megfogant kín 15. rész



A férfi fölemeli a levelet, amin a málnaszemek sorakoztak, azután csak nézi, ahogyan a karcsú ujjak a málnapiros ajkakhoz viszik a lédús szemeket. Miklós mély döbbenettel eszmél rá, hogy feléledt benne a vágy. Napokig hitte, hogy képtelen lesz a leány iránt azt érezni, amit korábban érzett. És most mellbe vágja a sürgető érzés, hogy ölbe kapja a karcsú alakot, és kimerülésig ölelje.

2017. június 15., csütörtök

Bocsika! :-(

Elnézést kell kérnem, mert az évzárás miatt egyetlen napot csúszok. Ígérem, holnap estére meglesz a következő bejegyzés, a Megfogant kín következő részlete. :-) Szép estét! :-) Ági

2017. június 8., csütörtök

A megfogant kín 14. rész


– Csss! Nyugodj meg! Szörnyűség, ami veled történt, de össze kell szedned magad! Talán, idővel mindenre visszaemlékszel majd. Hiszek benne, hogy Urunk akkor nyitja majd meg a zárakat, melyekkel emlékeidet lelakatolta, ha elég erős leszel. Akkor majd magad is megtalálod a válaszokat. Előre kell most nézned!
– Előre? Hová?

2017. június 1., csütörtök

A megfogant kín 13. rész


Uram, Istenem. Mit tegyen? Egyetlen csók. Mi bajuk történhet? A sötétség körülöttük egyre sűrűbb, de talán jobb is így. Miklós puha ajkakkal keresi a puha ajkakat, és gyorsan rájuk talál. Azt gondolja, egyetlen rövid puszi elég lesz. Az megnyugtatja majd a leányt, neki pedig nem kerül semmibe. Nem így történik. Mert alighogy megérzi a Katalin szájából kiáramló hőséget, újra, ugyanúgy elveszik, mint egy éve, mint négy hete. Nőt még így nem kívánt, nem szeretett, most újra úgy érzi, nem is fog soha.

2017. május 25., csütörtök

A megfogant kín 12. rész


Erik arcára szinte kárörvendő mosoly ül. Egyetlen éjszakára, lehet nem mond nemet senki, de egy életre? Egy ilyen emberrel? Magának az ördögnek is jobb híre van. Az asszonyok újabban nem a kegyetlenségre, hanem a keresztényi könyörületre izgulnak. Az pedig az ő grófjából teljesen hiányzik.

2017. május 18., csütörtök

A megfogant kín 11. rész


Ellátja, megitatja a lovakat, kicsapja őket legelni. Rőzsét gyűjt, vizet forral, újabb főzetet készít. A sok teendő megnyugtatja, egyre éhesebbnek érzi magát, így hát kicsomagolja az öregasszonytól kapott batyut. A talált sózott, füstölt húst félbe vágja, fölteszi főni. Pár órával később a lébe kóstol, elégedetten csettint. Majdnem kiejti a kezéből a fakanalat, amikor meghallja a gyönge kis szavakat.
– Uram... uram...

2017. május 11., csütörtök

A megfogant kín 10. rész


A fiatal lovag csak akkor kezd föllélegezni, amikor elhagyják az első falut. Kijutottak. Vér nélkül. Megáll, óvatosan leereszti a földre a magatehetetlen testet. Tudja, minél hamarabb csillapítania kell a lázat. Nyeregtáskájából előszedi gyógyfüves tasakjait. Beleszagol a zacskókba, majd mikor megtalálja, amit keresett, egy kevés bort tölt saját kulacsába és szór egy adagot a szárított, összetört gyógynövényekből a borba. Rázogatja kicsit a kulacsot, forró vízbe kellene áztatni a port, de erről most le kell mondani. Nincs idő tüzet rakni. Az aggodalom még mindig él benne, jobb lenne minél hamarabb minél messzebbre jutni erről a környékről. Erik gyanakvással teli tekintetét nem tudja feledni.

2017. május 4., csütörtök

A megfogant kín 9. rész


– Erik! Mi a fene lehet ez?
– Uram! Napok óta mondom, hogy szabadulj meg tőle! Nem normális, ahogyan itt fekszik, mint egy darab fa. Tán tényleg a kórság bújt belé.
A még mindig az asztal mellett álló fiatal lovag gondolatai szinte száguldanak, egy kisebb hazugsággal talán sikerül szabadulniuk. Aggodalmaskodó színt visz a hangjába.
– Idefelé jövet, a folyók kereszteződésénél hallottam, hogy a kikötőben újra fölütötte fejét a himlő.
A sápatag asszony is megszólal.
– Azt hiszem, nem himlőfoltok, de ne várd, uram, hogy megesküdjek.

2017. április 27., csütörtök

A megfogant kín 8. rész

Ahogyan közeledik az ágyhoz, úgy száll el minden kétsége, hogy a kikötözött kézzel fekvő, kék-zöld foltokkal tarkított, horzsolásokkal teli leány a menyasszonya. Katalin félrefordított arca az átellenben fekvő ablak felé néz, de Miklós meg van győződve róla, hogy a bronzbarna hajtömeg kétségtelenül a kedveséé. A gróf a gyertyatartóval a kezében letelepszik az ágy szélére. Üres baljával megmarkolja a törékeny ki arcot, és tettetett kedvességgel, vidámsággal a hangjában megszólal.

2017. április 20., csütörtök

A megfogant kín 7. rész


– Holnap hatkor ott légy a lépcsőföljárónál!
Miklós bólint. Lelkesedést tettet, nehogy mást válasszanak.
– Mégis! Mi lesz a dolgom?
– Fejezd be a kérdezősködést, fickó! Tedd, amit kérnek tőled, ha pedig nem vagy képes rá, vagyunk itt elegen!

2017. április 13., csütörtök

A megfogant kín 6. rész


Megfogadta a leány apjának több tanácsát. Vitt magával egy szelíd kancát, hogy legalább lótolvajlással ne vádolhassák, ha szerencséje lenne, és a leányt meg tudná szöktetni. A várba késő délután érkezett, szállást kért, vándorló, háborút megjárt lovagnak adta ki magát, az esti közös vacsorán keveset beszélt, és a szemeit nyitva tartotta. A másnap délelőtti bajvíváson pedig igazán szerencséje volt, sikerült magát észre vétetnie a vár urával. Kardforgatásban sorra győzte le a gróf embereit. Végül ajánlatot kapott, hogy maradjon, és szolgálja kardjával a grófot.

2017. április 6., csütörtök

A megfogant kín 5. rész


– A Sötét herceg vitte el a leányodat!? Csak úgy erre járt, és egyszerűen elvitte!?
– Nem. Nem, már ismertük korábbról, a tavasszal kétszer feleségül kérte Katalint.
– Erről én hogy hogy nem tudok? Egyáltalán hogyan lehetett egy herceget visszautasítani?
– Ahogyan látod, uram, sehogyan. Nem adtam a leányomat, hát vitte.
– Bizonyos vagy benne, uram, hogy ő volt?
A válasz újra csak megkésve érkezik, az apa hangja telve gyötrelemmel, a visszaemlékezés nyomasztó súlyával.
– Jártam a várában.

2017. március 30., csütörtök

A megfogant kín 4. rész


Második fejezet

A fiatal lovagnak már az első percektől furcsa érzése volt. Az utóbbi hetekben valahányszor megérkezett a várba, mindannyiszor mosolygós arcok vették körül, most azonban hiába akad a harmadik ember az útjába azóta, mióta a várkapun belépett, mind kerüli a tekintetét, és senki nem említi a kisasszonyt. Pedig korábban már az első mondataikba beleszőtték az ő Katinkáját.

2017. március 23., csütörtök

A megfogant kín 3. rész


Huszonnyolc éves vagyok, hölgyem. Az életem nem tért el eddig az átlagostól, egy nemesifjú átlagos életétől. Gondolom, tudod, egy férfitől elvárják azt, ami egy hölgynek tiltva van a házasságkötésig. Így én már megízleltem annak az örömét, melyet két test egymásnak nyújtani tud. Tizenhét voltam, amikor egy asszony öle föltárult nekem. Annyi, mint te most, hölgyem.

2017. március 16., csütörtök

A megfogant kín 2. rész


– Két éve – bukott ki a leányból.
– Nagyon zavarban vagy. Csak nem valami legény az istállóból?
Évődésnek szánta, de a kishölgy zavara, ha lehet, még nagyobb lett. Lehajtotta a fejét, úgy suttogta.
– Igen, jól gondolod.
Eltelt pár pillanat, mire a leányka fölemelte az arcát, dacos tekintettel belenézett a férfi szemeibe, és úgy mondta.

2017. március 8., szerda

A megfogant kín 1. rész



– Kisasszony! Merre vagy?
A leányka ijedten rezzent össze, úgy érezte, rajtakapták. A világ minden kincsééért sem árulta volna el, hogy éppen a hang gazdája járt a fejében. Kilépett a széles, árnyas fűzfa takarásából. Amikor megpillantotta a lovagot, szemeit lesütötte, úgy kérdezte.

2017. február 24., péntek

Egy új regény föltöltése indul :-)

Ahogyan azt az előző bejegyzés végén írtam, a blogon nemsokára egy új regény indul, reményeim szerint, március nyolcadikán, nőnapon. :-) Egy kis ajándék magunknak. :-) Addig is a blogra látogatóknak ajánlom korábbi, föltöltött regényeimet, melyeknek kezdő linkjei a jobb oldali sávban találhatóak. (A "folytatjuk" szó a bejegyzések végén elvezet a következő részlethez.)

2017. február 16., csütörtök

Kettő együtt 26. rész


Ajándék. A férfi igazán annak érzi. Egy nőt önkívületbe hozni, végigvezetni az úton, megtanítani, hogyan örüljön a saját teste rezdüléseinek, ez mind-mind ajándék. Örülni kell neki, dédelgetni, emlékként elraktározni. És hogy ne legyen egyedül ez a ma esti emlék, tesz még hozzá néhányat.

2017. február 9., csütörtök

Kettő együtt 25. rész


Ami elválasztotta őket, elmúlt. A nap lement, a világ elsüllyedt. Ha el is érnek hozzájuk kisebb zajok, most egyikük sem foglalkozik velük, kizárnak mindent, csak egymással törődnek. A férfi megfogadja, emlékezetessé teszi ezt az estét. Olyan emléket csinál az estből, amit jó lesz elővenni, időnként dédelgetni, szeretkezések hosszú sorát ráépíteni. Egy kapcsolatban a férfi kell legyen a kezdeményező, az aktív, az irányító, hát fölkéri a nőt arra az ősi táncra, melyet a világon már oly sokan eljártak, oly sokan járnak éppen.

2017. február 2., csütörtök

Kettő együtt 24. rész



Simon most úgy érzi, mindent megbeszéltek, mindent letisztáztak. A holnapután azonban egyelőre láthatatlan. Csupa kérdés, csupa bizonytalanság. De a mai nap vége kezd alakulni, a következő huszonnégy óra kezd láthatóvá válni. A testvére rögtön útra kel az asszonyával, a feleségével, ő pedig megírja a levelet, melyet reggel első dolga lesz elküldetni a királynak. A levél tehát névtelen lesz, az emberei ezt javasolták, maga is úgy látja, jobban jár, ha a kiléte titokban marad.

2017. január 26., csütörtök

Kettő együtt 23. rész



– Uram! Uram!
Simon szemrehányó tekintetet vet a szobába berontó fiatal lovagra.
– Mi az? Ég a ház? Kopogtatni a mai fiatalok már nem tudnak!?
A fiatalember lelkes hangját, boldog tekintetét azonban semmi le nem lohaszthatja.
– Uram! Jó hírt hozok! Péter és Bálint lovag felesége az udvaron, éppen most szállnak le a lóról.
A két testvér összenéz. A fiatalabb tekintetében fölcsillan a váratlan öröm, Simon tekintete azonban értetlenkedést, gyanakvást tükröz. A hírhozóra néz.
– Nem tévedsz? Hisz Pétert nem is ismered, és a kisasszonyt sem láttad még soha.

2017. január 19., csütörtök

Kettő együtt 22. rész


28. fejezet

Hogyan fogom ezt hosszú távon bírni, megszokni... Neki tömör gyönyör, nekem ez semmi. Idegenkedés. A szerep, melyet rám kényszerít a helyzet, nem nekem való. A szexben a kedvességet, a vágyat, a szárnyalást, a hegyre vezető utat, a hegycsúcsokat szeretem. Ez visz ágyba, ez mozgat. Fájdalom... gyötrelem... nem tudok velük mit kezdeni...

2017. január 12., csütörtök

Kettő együtt 21. rész



Leoltották a villanyt. Jobb lett volna világosban. De azonnal megértette, hogy a feleségének ez még sok. Sötét kell. A sötétség ápol és eltakar. Betakarja a szégyent. Mert Éva ezt az egészet szégyenli, nem tudja még nyíltan fölvállalni, hogy a bántalmazásból lehet szex, lehet, születhet jóérzés. Hát, beburkolóztak a sötétbe.

2017. január 5., csütörtök

Kettő együtt 20. rész

– Na, én elteszem magam holnapra.
A két lovag szinte egyszerre szólal meg.
– Jó éjszakát, nagyjóuram!
A herceg tényleg fölkászálódik, Hosszan nyújtózkodik, és a táborhely közepén álló, romos, elhagyott kunyhó felé indul. A zsanérjáról már félig leszakadt ajtólap hangosan nyikorog, miközben uruk elfoglalja éjszakai szállását. A tűz mellett hagyott két lovag összenéz. A fekete lovag nemet int a fejével. A csöndesebbik enyhén biccent. Hallgatnak tovább mélyen, látszólag csak a tűzben lángoló fadarabok halk surrogását figyelve.