2017. március 8., szerda

A megfogant kín 1. rész



– Kisasszony! Merre vagy?
A leányka ijedten rezzent össze, úgy érezte, rajtakapták. A világ minden kincsééért sem árulta volna el, hogy éppen a hang gazdája járt a fejében. Kilépett a széles, árnyas fűzfa takarásából. Amikor megpillantotta a lovagot, szemeit lesütötte, úgy kérdezte.
– Engem keresel, uram?
A lovag a kishölgy láttán elmosolyodott, tekintetét végigfuttatta a sudár alakon, és elégedetten vette tudomásul, hogy a leányzó a főkötőjét a kezében tartja, mutatni engedi dús, barna haját, mely a nap fényétől minden apró mozdulatra bronz árnyalatokban játszott.
– Megleptelek, hölgyem?
A lány zavara egyre nőtt.
– Nem szabadna, uram, kettesben maradnunk.
– Apádurad engedélyével vagyok itt, kisasszony.
A leányzó végre hosszabban ránézett, szemeiben kérdés ült. A lovag pillanatnyi szünet után, szemrebbenés nélkül folytatta.
– Apád ma, kisasszony, kedvező választ adott egy kérésemre...
A leány mélyen elpirult, tudta, mi volt a kérés, a lovag az utóbbi hetekben többször tárgyalt az apjával.
– Fontos tudnom, kisasszony, igaz-e, amit apád mond, hogy a szokásokkal ellentétben veled is megbeszélte válaszát.
A lány nem mert fölnézni. Elszántan keresgélt a megfelelő mondat után.
– Tudod, uram, hogy a hölgyek véleménye nem igazán számít.
– A te apád, kisasszonyom, nem mindennapi ember, nem mindennapi módon bánik veled. Beszélik, hogy két nővéredet is úgy házasította ki, hogy a szokások ellenére kikérte véleményüket, és azok szabad akaratukból döntöttek férjeik mellett.
– Sokan bírálják apám ezen szokását. Tudod, mi az elterjedt vélemény, a leány köszönje meg apja választását, mely nyilván alaposabb, körültekintőbb, mint egy fiatal leány választása.
– A házasság egy életre szól, kisasszony, és én azon a véleményen vagyok, mint atyád. Jobb, ha nem csak a férfi hajlandósága adott, a házassághoz az is kell, hogy a leendő ara is úgy érezze, szívesen köti életét a férfiéhoz. Válaszolj most, kérlek, egyenesen, szabad akaratodból, hozzám jönnél-e feleségül?
– Ha csak egy igent mondok, uram, elégedett leszel?
A férfi elmosolyodott, úgy válaszolt.
– Tulajdonképpen, reméltem, hölgyem, egy árva igennél többet kapok. A szemed már az első találkozásunkkor beszédesebb volt, nem csupán egy igen ült a tekintetedben.
– Lehet, uram, te sosem féltél attól, amit a szememben láttál, én ellenben félek, félek attól, amit a szemedben látok.
A férfi csodálkozása nyilvánvaló.
– Riaszt bennem valami?
A fiatal leány újra a lábuk alatt futó ösvényt nézi, csak pár pillanattal később szólal meg.
– Fölnőtt férfi vagy, és a szemeidben néha ugyanazt a vad vágyat látom, mint apám csődöréében...
A mondatot befejezetlenül hagyva fölemeli a fejét, és a lovag arcára néz. Hallgatnak. A férfi szólal meg hamarabb, hiszen választ várnak tőle. Minden szót megfontol.
– Áruld el nekem, kisasszony, megriaszt, vagy inkább fölizgat ez a vágy?
A lányka újra lesüti a szemét. A lovag szavai a lényeget érintették. Félt is, de furcsa izgalmat is érzett. Látott már vággyal teli férfitekintetet, de ezekkel korábban nemigen törődött. Egy ideje viszont már fölfigyelt a szemekre, melyek növelték elégedettségét. Egyre tudatosabban élte meg saját szépségét. A lovag viszont zavarba hozta. Esetlenebbnek érezte magát a közelében, mint bárki máséban, sokszor érezte úgy, a szavak cserben hagyják.
– Túl sokat vársz tőlem, ha azt várod, erre válaszoljak.
– Minden kérdés alól kibújsz, kisasszonyom. Büszke férfi áll előtted. Nem futok olyan szekér után, amelyik nem vesz fel.
Nem tudott mit válaszolni, és nem tudta elhinni, hogy a férfi fölfigyelt rá, ahogyan képtelen volt azt a parázsló tekintetet elfelejteni, amit a férfi legelőször vetett rá.
Egy fogadó folyosóján találkoztak először. A leány ritkán hagyta el a várat és környékét, ez volt az egyik út, melyre az apja magával vitte. Az egyik nővérétől hír jött, hogy egészséges fiúgyermeke született. Apjuk kitörő örömmel fogadta a hírt, és a meghívást. Az első éjszakát egy út menti fogadóban töltötték, és a leány itt látta meg először a lovagot.
Apját várta vissza a szobába, amikor lépteket hallott a folyosón. Kinyitotta az ajtót, kilépett, és életében először ekkor ébredt tudatára, hogy a tőle csak pár lépésre álló ember férfi. Soha korábban nem élte még át, ahogyan a másik ember megjelenésétől érzékei fölbolydulnak, megbolondulnak. Bár teljesen tudatában volt annak, hogy helytelenül viselkedik, nem lépett vissza a szobába, nem csukta be az ajtólapot, csak állt ott, és úgy nézett az előtte álló emberre, amit csak annak lehetett venni, aminek a férfi is vett, kihívásnak.
A lovag közelebb lépett. Tetőtől talpig végigmérte a sóbálvánnyá vált alakot. A hófehér, kecses nyak, a kibontott hosszú haj, az igéző szemek nem hagyták hidegen. A leányka szemeiben olyan olthatatlan szomjat vett észre, amelyre önkéntelenül reagált, még közelebb lépett. Vágya fölizzott, a leány a szobából kiáramló fényben élesen látta a vonzó arcra kiülő elégedett mosolyt.
– Hallottam, hogy a fogadós leánya, nem érzéketlen a férfiak iránt, de azt, hogy a szépsége olyan erővel bír, hogy egyből leveszi  az embereket a lábukról, azt nem hallottam. A te nézésed azt ígéri, hogy az éhes vándor ezen az éjszakán nem hiába eped egy gyöngéd női öl után.
A leányt a szavak végre észhez térítették, hirtelen hátra lépett, arca egyre jobban lángolt. Növekvő zavarral tudatosult benne, hogy a férfi éjszakára vonatkozó ajánlata csak egyenes következménye kibontott hajának, saját lelkesedésének. Időközben a lovagban is tudatosult a szobában álló, félig nyitott útiláda képe, föltűnt neki a gazdagon díszített ruha. Rádöbbent, hogy a kíváncsi, nyílt tekintet megtévesztette. Szavaival egy nemes ember leányát lepte meg. A vágy hirtelen alakul enyhe méreggé.
– Kisasszony, nem kellene szűz leány létedre férfiakra vadásznod egy fogadó folyosóján.
A leányka pipacspiros arca, ha lehet, még egy árnyalattal vörösebb lett.
– Hogy lehetsz velem ilyen igazságtalan, uram! Csak apámat várom, és egyre jobban sajnálom, hogy lépteid megtévesztettek.
– Már első pillantásra is láthattad, nem apád jött föl a lépcsőn, illő lett volna visszavonulnod a szobádba.
– Uram, nem vagy senki, hogy leckéztess, és megmond, mit kellett volna tennem, és mit nem.
– Nem akarlak én leckéztetni, de ha minden utadba kerülő férfit fölfalsz a szemeddel, valaki még idő előtt le találja szakítani szüzességed virágát.
A leányka mélyen megbántva meredt a férfire.
– Uram, a beképzeltséged nem ismer határokat! Tévedsz! Nem tettél rám olyan mély benyomást, hogy bármit is megláss a szemeimben! Kérlek, lépj el a küszöbtől, becsuknám az ajtót.
– Megyek. De tartozom néked ezért a nézésért. Egy csókkal! – tette hozzá határozottan, és ahelyett, hogy kilépett volna az ajtóból, szemvillantás alatt átlépte a kettejüket elválasztó távolságot.
Két, törékeny csuklójánál fogva magához húzta a leányt, és az arcába mosolygott. A leány azonban meglepően gyorsan magára talált.
– Nem teszel te velem semmit, uram, amit én nem akarok.
A férfi fölnevetett és elismerően nézett a leányra.
– Jól felvágták a nyelvedet leányzó. Talán nem kellene ennyire megbíznod bennem.
– Olyan átlátszó a tekinteted, uram, mint a hegyi tó, nincs benned semmi gonoszság. Bár szavaiddal az előbb megbántottál, belátom, részben igazad lehet.
– Hölgyem, te nem csak szép vagy de okos is. Hízelegsz, de ne hidd, hogy a csóktól ezzel eltántoríthatsz. A csókod nélkül nem megyek el.
Elhallgatott, nem mozdult, de a szemeiben várakozás ült. A leányzó elbizonytalanodott.
– Csak nem azt várod, én csókoljalak meg téged!?
A férfi bólintott.
– Az előbb a szemed mindent ígért, de megelégszem egyetlen csókkal.
A leány zavartan nézett föl.
– Utána magamra hagynál?
A férfi mosolyogva bólintott, és várt. Egyelőre úgy tűnt, hiába, a hölgy nem tudta magát rászánni, hogy megadja, amit kértnek tőle. Egyre sápadtabb színe, összeszorított szája a férfit újabb kérdésekre sarkallta.
– Még nem csókoltál meg senkit, kisasszonyom?
– De! De.
A válasz sietve jött. A férfi fölvont szemöldökét látva azonban a hangok suttogásba fulladnak.
– De csak egyszer.
Megint csönd.
– Mikor volt ez, kisasszonykám? – kérdezte a lovag évődve.

Így indul az új regény. Remélem, akárcsak a korábbiakat, ezt is lesz, aki szívesen olvassa. Gyertek velem, minél többen az utazásra, mely egy már letűnt korba repít. :-) A kor régi, de az érzések, a jellemek, az emberek, azt hiszem, nem sokat változtak...

És boldog nőnapot! :-)

(folytatjuk)

4 megjegyzés:

  1. Juhééé! Egy újabb történet. 😍
    Nagyon tetszik. 😉
    Köszönjük! 😘

    Neked is! 😊

    VálaszTörlés
  2. Boldog Nőnapot Neked is, és kíváncsian várom a folytatást, a bevezető nagyon tetszik, köszönöm!
    Zsánna

    VálaszTörlés
  3. Tetszik, kár hogy nem raktál fel hosszabb részt :)

    VálaszTörlés
  4. Mindannyiótoknak köszönöm! Örülök, ha tetszik. :-)
    Lehetne hosszabb... Időhiány... :-)

    VálaszTörlés